Harmadik Fejezet

3.RÉSZ
Tauriel
Tauriel Twain,az éjszaka háza ideiglenes főpapnője rettenetesen aggódott,hogy az új vámpírjelölt nem érkezett meg.Hosszú fekete haja a dereka allját cirógatta,és egy farmernadrág volt rajta,lila selyemblúzzal kiegészítve.A blúz szabadon hagyta dekoltázsa felét és válla egy részét.Különleges képessége van: Tud beszélni a madarakkal és halvány kapcsolata van a széllel.Az istennőtől kapta a képességét anno mikor Az Éjszaka Házában elszabadult a pokol.Egy ocsmány vörös vámpír és jelöltekből álló banda letámadták az iskolát,de felesküdött egy harcos aki megvédi amíg csak él..Arisztosz.Erebosz harcos fia,aki annyira szereti Tauriel-t hogy képes lenne az életét adni érte.Taurielben már negyvenéves tapasztalat bújik,a főpapnőségről.
Tauriel épp azon gondolkodott vajon miért nem jön a lány,és akkor jött be a szobába Arisztosz.Lefeküdt Tauriel mellé az ágyra és átölelte.
-Mi a baj Tauriel? Éreztem hogy aggódsz valamiért.
Tauriel magához szorította harcosát majd válaszolt neki.
-Semmi bajom..csak...-
Arisztosz nevetni kezdett mire Tauriel vállba verte.
-Mi olyan nevetséges?
-Az hogy engem nem tudsz becsapni szerelmem.Megbélyegeztük egymást.Érzem amit te érzel.
-Oh,tényleg? Nem mondod?
Tauriel szerette Arisztosz nevetését.Megnyugtatta a közelsége és a jókedve.Mióta a vörösek elmentek,azóta minden normális.
-Mondd el mi bánt Tauriel.Szeretlek.Nekem bármit elmondhatsz.
-Tudom.
-Akkor?
-Tényleg aggódom.Korábban ,a nyomkereső elment megjelölni egy bizonyos Nadine Hamilton-t,és még mindig nem jött meg.Rossz érzés mert talán abban a hitben él hogy a vámpír élet szörnyű.
-Nyugodj meg kedvesem.
Arisztosz megfordította Tauriel fejét és megcsókolta.Addig Csókolóztak amíg Lenobia,a lovak úrnője és az éjszaka háza professzora beesett az ajtón.Tauriel felkapta a fejét és elindult Lenobia felé.
-Mi a baj Lenobia? Mi történt?
-Tauriel! Ezt látnod kell!

Nadine
Az egész olyan volt, mint egy álom. A vörös téglából és fekete kövekből emelt épület mellett járda futott, amelynek oldalán gázlámpák álltak. Az épület három eme­let magas volt, a teteje pedig előbb meredeken futott az ég felé, majd ellaposodott a csúcs előtt. Láttam, hogy kinyitották a nehéz spalettákat, és a termekből barátságos sárga fény szűrődik ki. A függö­nyök mögött árnyak mozogtak, táncoltak. Vidám, életteli hangu­latot kölcsönözve ezzel az egész épületnek. A főépülethez tarto­zott még egy torony is, tovább fokozva az illúziót, hogy ez inkább egy vár, mint egy iskola. Esküszöm, egy várárok jobban illett volna hozzá, mint a gondosan nyírt sövény és pázsit.
A főépülettel szemben állt egy kisebb építmény, amely régebbi­nek tűnt, és volt benne valami templomszerű. A templom és az udvart árnyékoló tölgyfák mögött látni lehetett a hatalmas kőfalat, amely körülvette az egész iskolát. A templom előtt egy hosszú ru­hába öltözött nő márványszobra állt.
Mielőtt beléptem volna a hatalmas faajtón,egy lágy női hang megállított és megdermedtem.
-Mit keresel te még itt? A vámpírjelölteknek már rég aludni kéne!
Hátra fordultam és amikor meglátta az arcomat meglepettség és döbbenet ült ki a fehér arcára.
-Az istennőre! Te ki vagy? És hogy lehet ilyen a jeled?
-A nevem Nadine Sage Cross,és engem most jelöltek meg,de a jelemet én sem értem.
-Az én nevem Lenobia.Én tanítom az Éjszaka Házában a lovaglás ismereteit.De ezt...
A fejével oda bökött a jelemre és folytatta.
-...Ezt meg kell mutatni a papnőnek.
-Rendben.
A nő elvitt egy terembe ami szerintem a menza volt,leültetett és adott egy pohár vizet meg egy sonkás-szendvicset.Vártam vagy húsz percet,miközben megettem a kaját és megittam a vizet.Két nő jött be meg egy férfi.Az egyik tutira Lenobia volt,de a másik egy fiatalabb volt,nem mintha Lenobia nem lett volna fiatal,totál úgy nézett ki mint egy huszonöt éves egyetemista lány,csak persze áradt belle valami nőies, szigorú vonásai  és lovakat formázó tetoválásai voltak,a nőnek pedig mintha két színházi maszk szerű (legalábbis ha a szemem nem csal),tetoválás tekergett az arcán,és ó,hát na...Egyszerűen gyönyörű.A bőre hófehér volt és szeme pedig éjfekete,nem volt olyan vékony mint az anorexiás modellek,hanem mint egy normális harmincas csaj.A haja gyönyörű:Hosszú göndör és fekete.Látszott hogy még  fiatal de egy-két kis ránc már volt az arcán.A srác is fiatal,és kék lándzsa alakú tetoválások rajzolódtak az arcán.Magasabb volt mint a papnő,és izmos is,de nem annyira mint Tyler szteroidtól túltengett haverjai,hanem olyan normális.A haja barna volt és kisfiúsan volt levágva,de mégis volt benne valami szexi.
Addig amíg fel nem álltam,észre sem vettem hogy remeg a lábam,de ez most nem lényeges.Amint odaértek tisztelettudóan a szívem fölé helyeztem az öklöm és meghajoltam.A vámpírok így szoktak köszönni,vagy talán a megfelelő szó az hogy tisztelegni.A papnő és a srác mosolyogva viszonozták a köszönést és mikor a lány észre vette a jelem megláttam a meglepettséget a szemében,majd leültek elém.
-Helló Nadine,üdv az éjszaka házában a nevem Tauriel Twain és én vagyok itt a főpapnő.A társam pedig Arisztosz.
Biccentettem,majd kezet fogtam.Feltűnt hogy hatalmasakat ásít,mint egy kutya,és a szemei karikásak.Tauriel Arisztoszhoz fordult és adott neki egy csókot.
-Nyugodtan menj aludni Arisztosz,majd találkozunk.
Arisztosz felállt és álmosan elbattyogott,Tauriel pedig hozzám fordult.
-Már kezdtem aggódni hogy inkább..meghalsz minthogy itt legyél.
-Nem dehogy,csak gondok voltak a......-
-A?
-Hát a családommal.
Tauriel elhallgatott.A szeméből először semmit nem vettem ki,de aztán,(ha nem képzelődtem) szomorúságot,együttérzést,és felismerést.Oda csúsztatta a kezét az enyémre és aztán elmormolt valamit.
-Én is így voltam hatvan évvel ezelőtt.Tizenhét évesen kerültem az Itáliai Éjszaka Házába,és az anyám nem állt ki mellettem amikor elmondtam neki hogy a nevelőapám megütött amikor megjelöltek,inkább a halálba küldött volna mint hogy ide..Aztán később,mikor anyám elhagyta őt,meg akart keresni..De nem akartam vele találkozni.Megígérem hogy itt nem esik bántódásod.És hogy be tudjam tartani az eskümet,én leszek a mentorod.
-Azt a mindenit....Én sajnálom...Nálam az apám ilyen,és anyám pedig,nos nem vele élek,itt lakik Tulsa mellett.
-Csak azt tudom mondani erre,hogy próbálj meg vele kibékülni,amíg lehet.Ami a jeledet illeti,láttam már ilyet.
Felvillant a remény édes ismerős képe,és nem hagytam ki a lehetőséget hogy kérdezősködjek.
-Van itt olyan jelölt akinek ilyen jele van?
-Nem Nadine..Az egyik történelmi könyvben láttam.Ez egy nagyon ritka és különleges jel..Ami csak ötszáz évente fordul elő.Ha szeretnéd,akkor felkísérlek a szobádba és adok egy erről szóló könyvet.
-Az remek lenne,köszönöm.
Majdhogynem futó lépésekben közelítettük meg a lány kolesz bejáratát,és amikor beléptünk,megpillantottam a társalgót.Meglepetten néztem körül. Nem tudom, pontosan mire számí­tottam - talán egy sötét, kísérteties helyre. A kollégium társalgójá­ban ehelyett kényelmes kanapék, hatalmas M&M golyócskákra emlékeztető ülőpárnák fogadtak, és mindez kellemes, kék, illetve sárga színben. Az antik kristálycsillárok gázégői egy hercegnő kasté­lyához tették hasonlatossá a termet. A krémszínű falakon nagy­méretű olajfestmények, amelyek valaha élt egzotikus és befolyá­sos nőket ábrázoltak. Az asztalokon kristályvázák - bennük fris­sen vágott virágok, többnyire rózsák -, illetve könyvek, táskák és más, normálisnak tűnő tinédzserlány-holmik. Több síkképernyős tévét is láttam, az egyiken éppen az MTV ment. Mindezt egyetlen pillantás alatt mértem fel, és közben próbáltam barátságosan mo­solyogni a lányokra, akik azonnal elhallgattak, amint beléptem. Mindannyian engem bámultak. Vagyis nem engem. Hanem a Jelet a homlokomon.
- Hölgyeim, hadd mutassam be Nadine Cross-t! Üdvözöljétek az Éjszaka Házában!
Egy másodpercig azt hittem, senki nem fog megszólalni.Aztán felállt egy lány az egyik társaságból, akik éppen tévét néztek. Alacsony volt, szőke és átko­zottul tökéletes.
- Szia, Nadine! Isten hozott az új otthonodban! - A Miss Tökéletes lány,mosolya szívélyes volt és őszinte, de látszott rajta, hogy erőt kell vennie magán, ha nem akarja egyfolytában a Jelemet bámulni. Azonnal elszégyelltem magam, amiért egy számomra ellenszenves emberhez hasonlítottam. - A nevem Christine Hargensen - mondta.
  Viszonoztam a mosolyát, és vidáman azt mondtam:
- Helló Christine!
- Tauriel, megmutassam Nadine-nak a szobáját?
-Az remek lenne,köszönöm Christine! Akkor,viszlát Nadine!Érezd jól magad! - Megszorította a vállam és rám mosolygott,majd tovább állt.
- Gyere, Nadine! A szobák erre vannak - mondta Christine. Intett, hogy kövessem, és elindult felfelé egy kanyargó lépcsőn. Ahogy lépkedtem utána, igyekeztem nem odafigyelni a hátam mögött meg­induló sutyorgásra.
-Tetszik a kollégium,nagyon szép,van benne valami különleges! - Mondtam,csak hogy ne legyen annyira kínos a csend.Legszívesebben elrohantam volna.
-Tudom,egyszerűen káprázatos! De mondjuk,ha ÉN nem lennék itt,akkor már nem lenne annyira gyönyörű.
Hogy mi van?! Jézusom! Hogy mondhat valaki ilyet?! Ezt értenem kéne,mert ha viccnek szánta akkor változtatnia kéne a hanghordozásán,ugyan is elég komolyan hangzott.Nem szóltam semmit,csak haladtunk tovább csendben,míg megállt egy rózsaszínre festett ajtó előtt,amin egy ezüst "61"-es állt.
-Na figyi,Miss Különlegesség! Itt ez a rohadt fekete jel a homlokodon,amire az egész idétlen suli kíváncsi! Óóóóh! Az új lánynak fekete a jele,hogy lehetséges ez? Uramisten! - Leengedte a ke­zét, és gyűlölettől összeszűkült szemekkel meredt rám. - Elmon­dom, mi az ábra. Itt én mondom meg a tutit. Minden úgy történik, ahogy én akarom. Ha jót akarsz, nem állsz az utamba. Ha mégis szembeszállsz velem, pokollá teszem az életedet. - Azzal hátra vetette a szőke haját,amit NEM próbálok meg este (reggel) felgyújtani,hihi,és mega seggrázással megindult vissza a társalgóba."Hogy mennyire utálom ezt a gonosz cafkát!"
Az tuti hogy ha most nem ihatok egy átkozott Red Bullt akkor én leszek a világon a legnagyobb gonosz az biztos.Közben megérkeztem a Hatvanhatos szobához és óvatosan bekopogtam.
-Szabad! - Kiáltotta egy lány.
-Szia, Nadine Cross vagyok,és a szobatársad...
A lány egy ideig bámult aztán széles vigyor ült ki az arcán és berántott az ajtón.
-Azta! Szia! Már annyira vártam mikor jössz! A nevem Jenna Davis! Bújj be!
Kezet nyújtott én pedig megráztam,és meglepetésemre az uramisten-a-jeled reakció elmaradt.
-Ne haragudj Jenna.. -
-Szólíts Jenn-nek,vagy ahogy tetszik.
Erre Jenn felemelte a tekintetét, alaposan megnézte magának a Jelemet, majd megvonta a vállát, és ismét a szemembe nézett.
-Hogy hogy nem akadsz ki rajta? - Kérdeztem lesütött szemekkel.
- A szobatársam vagy. Azt gondoltam, majd elmondod, mi a hely­zet, ha akarod. Ha mást nem, azt megtanultam Oklahoma city-ben, hogy az ember úgy tudja megtartani a barátait, ha nem avatkozik bele a dolgaikba. Mi pedig négy évig egy szobában fogunk lakni... - El­hallgatott, és nem mondta ki a kellemetlen igazságot, hogy négy évig egy szobában fogunk lakni, feltéve, ha mindketten túléljük az Átváltozást.Jenn nyelt egy nagyot, majd gyorsan befejezte a mondatot: - ...szóval azt akarom csak mondani, hogy szeret­ném, ha barátok lennénk.
-Én is szeretném. - Mondtam mosolyogva,mire a nyakamba borult.
-Az király! Ja,ami a jeledet illeti..Hmm..Láttam már ilyet.A viharral kapcsolatos.Sajnos többet nem tudok,de nagyon szép.Ja,és talán képesség is adódik hozzá.
-Köszi.
Sokáig beszélgettünk még róla és utána ,megkérdeztem amit annyira akartam az elejétől fogva.
-És milyen képessége volt?
-Minden elektromos dolgot irányítani tudott,konnektorból előállított áramot,viharos időjárást.
-Hú.
-Amúgy hogy találtál fel?
-Felkísért egy Christine Hargensen nevű csaj.. - Elakadt a lélegzete,és beszélni kezdett.
-Jesszusom az egy...egy..
-Egy kis cafka? - Segítettem ki.
Jenn-nek elkerekedett a szeme, majd nevetni kezdett.
- Hát, nem valami kedves teremtés, az biztos.
- Ami biztos, az az, hogy orvosi kezelésre van szüksége - foly­tattam, mire Jenn még jobban nevetett.
- Azt hiszem, jól ki fogunk jönni egymással, Nadine Cross! -mondta még mindig mosolyogva. - Isten hozott az új otthonod­ban! - Oldalra lépett, és körbemutatott a karjával a kis szobában, mintha csak egy palotába léptem volna be.
Körülnéztem, és pislogtam egyet. Aztán még egyet. Az első, amit megláttam, egy életnagyságú poszter volt, rajta Logan Lermannel, a Percy Jackson-t játszó színésszel, illetve két láva-lámpa amelyek az éjjeliszekrényen hevertek. Azon az asztalon állt egy éjje­li lámpa is, amelynek az alakja egy Halloween tökre hasonlított.A fal maga kék volt,az ágyak pedig sima..Hmm egyszemélyes ágyak voltak.
A következő pillanatban Jenn a nyakamba borult, és hoz­zám dörgölte mosolygó kerek képét és hosszú vörösesbarna haját.
-Annyira örülök hogy itt vagy! És ne aggódj,engem nem zavar ha sírni támad kedved...Az első éjszakám én is végig sírtam. - Nyelt egy nagyot és hirtelen azt hittem elsírja magát.
-Köszi,mióta vagy itt? - Kérdeztem együtt érzően.
-Négy hónapja jelöltek meg,képzeld,pont órán voltam amikor berontott a nyomkereső.Elég ciki volt,mindenki úgy bámult rám mintha egy kísérleti nyúl lennék. - Megfogtam a vállát és forgatni kezdtem a szemem.
-Az még a jobbik eset,az én verzióm a "Jesszusom itt egy rohadt szörnyeteg!". Nagyon utáltam.
-Kiakadt a családod?
-Naná..Apám és hülye felesége! Anya szerintem nem venné rosszul...Sok ősi dologban hisz.
-Az szuper,az én anyám is tök jól vette,örült hogy különleges lettem.Már nagyon vártalak! Tauriel már két napja szólt hogy jössz,majdnem beleőrültem hogy végre lehet egy normális szobatársam.Ja amúgy ő igazi főnyeremény.
-Köszi..Az igazat megvallva nagyon izgultam hogy fogod fogadni a megérkezésem..
Jenn lehuppant az ágyra a Logan Lerman-poszter alá, és intett, hogy vegyem birtokba a szoba másik felét. Csak akkor vet­tem észre, hogy az ágyamon a jól megszokott, fekete-zöld Pottery Barnból vett ágytakaróm hever. A kis tölgyfa éjjeliszekrényre pillantot­tam, és majdnem felkiáltottam meglepetésemben. Ott volt az idegesítő hangú, zöld ébresztőórám; az hatalmas lencséjű szemüvegem arra az esetre, ha megunnám a kontaktlencsét; és a fénykép, ami rólam és anyáról  készült még tavaly nyáron. A polcon, a számítógép mö­gött, megláttam a kedvenc könyveimet (köztük J.R.R Tolkien Gyűrűk uráját is), néhány CD-t, a laptopomat, és – Uramisten!- a Percy Jackson filmek összes részét. Jaj, de nagyon ciki!A hátizsákom a padlón hevert, az ágy mellett.
-Az anyukád hozta fel őket.Igazán kedves.Még meg is ölelt.
-Fent járt az anyám? Honnan tudta hogy megjelöltek? - Kicsit tényleg furcsáltam,mert az biztos hogy én nem szóltam neki.Lehet hogy apám volt?
-Azt nem tudom,de nagyon fel volt csigázva.Tényleg kedves,és tudod,én is imádom a Percy Jackson filmeket.Logan olyan édes bennük! - Ez tényleg nem hazugság.Logan tényleg cuki abban a filmben,főlen hogy Poseidon fiát játssza...Maradjunk annál hogy cuki.Nem az én esetem..
-A három bátyám szerint nagyon király a dolog,mármint a jel, és azonnal azt akar­ták tudni, össze tudom-e őket hozni néhány vámpírcsajjal. - A sze­mét forgatta. - A fiúk mind hülyék.
- A fiúk mind hülyék - helyeseltem, és rámosolyogtam. Ha ebben egyetértünk, akkor tényleg jól ki fogunk jönni egymással.
- Most már nagyjából megszoktam. Az órák ugyan furcsák, de szeretem őket - főleg a taekwondoórákat. Szeretem szétrúgni má­sok seggét. - Úgy vigyorgott hozzá, mint egy kis vörös manó. - Tet­szik az egyenruha is, ami eleinte teljesen lesokkolt. Ki szeret isko­lai egyenruhát hordani? De aztán kiderült, hogy mindenki egyedivé teheti a magáét, és nem kell mindannyiunknak ugyanolyan unal­masan kinézni. Meg aztán van itt néhány nagyon helyes pasi, még akkor is, ha mind hülyék. - Kuncogni kezdett,majd a fejéhez kapott.
-Pár perc múlva vacsora, és neked még át kell öltöznöd. - Felug­rott, és elkezdett keresni valamit a gardróbban, ami az én ágyam mellett volt, közben pedig egyfolytában csacsogott. - Tauriel teg­nap éjjel ideküldetett néhány ruhadarabot. A méret miatt nem kell aggódnod. Valahogy mindig pontosan tudják, kinek mekkora a mérete, még mielőtt találkoznának velünk. A felnőtt vámpírok­ban ez a legijesztőbb, mindig túl sokat tudnak. Amúgy nem kell félni tőlük. Komolyan mondtam, hogy az egyenruha egyáltalán nem olyan gáz, mint gondolná az ember. Nyugodtan kidekorálha­tod te is, mint én.
Tetőtől talpig végigmértem. Alul egy Roper farmer volt rajta ab­ból a fajtából, amelyik nagyon szűk.Jenn rettenetesen vékony volt, de ebben a farmerban még az ő fe­neke is nagynak látszott. Lejjebb vándorolt a tekintetem,és a lábán egy sima,fekete,cuki kis balerina cipő volt,masnival az orrán.A farmerjába betűrve hosszú ujjú, fekete pamutblúzt viselt, ami úgy nézett ki, mintha valami drágább üzletből származ­na, mint mondjuk a Saks vagy a Neiman Marcus. A füle két helyen is kilyukasztva, benne apró zöld fülbevalók,amik tökéletesen mentek a szeméhez. Megfordult, és az egyik kezében egy ugyanolyan fekete blúz volt, mint az övé, a másik­ban pedig egy pulóver.
- Tessék! Kapd fel ezeket a farmerodra, és már készen is vagyunk. A töklámpa pislákoló fénye megcsillant a pulóver mellrészén lévő ezüstszínű hímzésen. Felálltam, elvettem tőle a két felsőt, és magam elé tartottam a pulóvert, hogy jobban meg tudjam vizsgálni a mintát. Az ezüsthímzés egy spirált formázott, amelynek íve a szí­vem fölött futott körbe-körbe.
- Ez a jelünk - mondta Jenn.
- A jelünk?
- Igen, minden évfolyamnak - itt úgy hívják őket, hogy harma­dik, negyedik, ötödik és hatodik - megvan a saját jele. Mi vagyunk a harmadévesek, és a mi jelünk Nüx Istennő ezüstlabirintusát áb­rázolja.
- És ez mit jelent? - kérdeztem inkább magamtól, mint tőle, ahogy végighúztam az ujjamat az ezüstszínű vonalon.
-Azt hogy elindulunk az Éjszaka Útján, megismerjük az Istennő tanításait és az új lehetőségeinket.Szerintem nagyon hatásos.
-Azta. - Nem bírtam mást kinyögni,mert tényleg elkápráztatott.
-Neked van már mentorod? - Kérdezte kíváncsian.Mentor? Mi van?  Értetlenül néztem,mire ő elnevette magát.
-Nyugi majd valaki biztos elvállal.A mentor az aki támogat addig amíg felnőtt vámpír nem leszel.Segít,tanácsokat ad..Ilyesmi.Nekem is van. Warren professzor,taekwondo-ról. - Kuncogni kezdtem,Jenn pedig vihogott.
"Kedves és szórakoztató csajszi." Gondoltam miközben sminkelni kezdtem magam.Igaz, eddig még senki nem fárasztott le ennyire. 1.Meghaltam aztán feltámadtam. 2.A "családom" seggfejekből lett összerakva,és feszkóznom kellett velük. 3.A jelemből,nem hétköznapi jel lett,bár a hétköznapit sem hívnám annak. 4.Szakítottam Tylerrel. 5.Egy Miss Tökéletes kis cafka,már az első napon megfenyegetett.Egyszóval durva.Elhessegettem a gondolataimat,és elővettem egy sima szemceruzát,szempilla spirált,és elkezdtem szépítkezni. – nem szeretek annyi festéket kenni a szememre, hogy úgy nézzek ki, mint egy mosómedve, mert az nem áll jól nekem. De másnak sem."Csak fogadjanak el!"